helyszín

Vigasságok tere
kategória

dátum

2019 szeptember 5.

időpont

16:45

X. Id. Süllős Gyula Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny

Az emlékverseny névadója, id. Süllős Gyula idestova csaknem tíz éve, 2008 augusztusában nyújtott segítő kezet, hogy felkarolja a Somogy megyei ökölvívóéletet. A tehetős budapesti vállalkozó akkor már a Magyar Ökölvívó Szövetség alelnökeként évről évre sokat tett a magyar ökölvívásért, támogatóként és szövetségi munkájával is. Emellett a legendás Budapesti Vasas ökölvívó-szakosztályát a mélypontról emelte a magasba, és a Vasas–Süllős bokszklubot hazánk egyik legjobb műhelyévé tette. Mivel üzleti érdekeltségei Somogy megyébe is szólították, szinte kötelességének érezte, hogy az ökölvívás terén komoly múlttal rendelkező Somogyország sportját is mecénásként segítse. 2009 novemberében bekövetkezett haláláig a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség lendületadó mentoraként, főszponzoraként segítette a megye bokszéletét, támogatta a megye ökölvívó-szakosztályait, a versenyek rendezését és a tehetségek fejlődését. Id. Süllős Gyula önzetlen, rendkívüli ember volt, aki nagyon sokat tett azért, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is sportolhassanak, eredményesek lehessenek. Felkarolt számos tehetséget, akik országos és nemzetközi szinten is sikeres sportolók lettek. Süllős Gyula családja a mai napig küldetésének tekinti, hogy folytassa ezt a hagyományt, és támogassa Kaposvár ökölvívósportját. Ennek köszönhetően a Ring Sport Club Kaposvár sportegyesület évről évre komoly nemzetközi eredményeket elérő tehetségeket mutat fel, és országosan is elismert utánpótlás-nevelő bázissá nőtte ki magát.

 

Vajmi Csaba
a l-dunántúli régió szakmai koordinátora
Ring Sport Club Kaposvár, elnök/vezetőedző